Saucony sportcipő választékunk
Saucony cipők – mindennapi használatra és edzéshez
A Saucony a cég 1898-as alapítása óta a világ egyik legnépszerűbb futócipős márkájának számít. Nevét és logóját az alapítás helyszíne, az amerikai Kutztown melletti Saucony Creek folyóról kapta – ahol egyszerre három sziklát ölel körbe a víz. Ez a három szikla vált a márka jelképévé. Jelentésük jó teljesítmény, jó egészség és jó közösség. Ezt a három vezérelvet reprezentálja három legismertebb cipőmodelljük is, a Ride, a Jazz és a Peregrine. A márka folyamatosan fejleszti a cipőit. Ezen innovációk évről évre egyre jobbá varázsolják a Saucony cipőket. Nem véletlen tehát, hogy a futók kedvencei közé tartoznak. Ugyanakkor kifejezetten ajánlottak hétköznapi viseletként is. A különleges dizájn és formatervezés által nagyon jól passzolnak a laza, sportos outfitekhez. Ráadásul kifejezetten gyermekek számára is készítenek cipőket. Tehát aki számára valóban fontos gyermeke egészsége és komfortérzete, annak is érdemes a Saucony cipők közül válogatni.
Saucony futócipő – rekordok megdöntésére alkotva
Ezek a lábbelik a profi futók köreiben közkedveltnek számítanak, a Saucony ugyanis versenyzőkkel együttműködve fejleszti cipőit. Ez persze elengedhetetlen részükről, hiszen profi atléták számára is gyártanak cipőket. Ennek köszönhetően a három fő modell mellett érdemes megemlíteni az Endorphin és a Kinvara fantázianevű cipőcsaládokat is. Előbbi kifejezetten sprintelésre lett tervezve, míg az utóbbit hosszútávfutáshoz gyártották. Tehát profi sporthoz és mindennapi használathoz is egyaránt gyártanak különféle lábbeliket. A cipők futáshoz Saucony kivitelezésben garantálják a minőséget, akár hobbisportról, akár professzionális versenyekről legyen szó.
Saucony Ride, Saucony Peregrine, Saucony Jazz – ismered meg a Saucony legfőbb modelljeit
A Ride, a Peregrine és a Jazz a Saucony márka három fő modellje, amelyek évek óta toplistásnak számítanak a brand kínálatában. Nem csupán elérhető áraik, de kiváló minőségük és formatervezésük miatt is rendkívül népszerűek. A Saucony Ride egy pár éve fejlesztett típus, amely könnyed talpszerkezete és strapabírósága révén a legjobb futócipők közé tartozik. Évről-évre újabb fejlesztésekkel kerül piacra, ráadásul rendkívül kedvező áron. Mindennek tetejébe a Ride cipők univerzálisak – éppúgy használhatóak teremben és szabad téren is. Nem csoda tehát, hogy a legnépszerűbb modellek egyike. Ezzel szemben a Saucony Peregrine kifejezetten terepfutásra készített cipőket takar. Ez a talp kialakításánál is jól látható, hiszen az erősebb bordázottságnak köszönhetően jobb tapadást biztosít a nehéz terepen. Ezek a modellek szintén híresek rendkívüli kényelmükről és strapabíróságukról, ezért akár túracipőnek is használhatóak. A Saucony Jazz pedig a retro időszakot idézi, azt, amikor a cipő modellje megszületett. Mindhárom modellből készülnek női Saucony cipők és férfi változatok egyaránt.
Saucony – gyakran ismételt kérdések
Saucony – mi ez a márka pontosan?
A Saucony egy amerikai márka, amely kifejezetten futócipőket gyárt már 1898 óta. Ár-érték arány és minőség szempontjából is rendkívül jó kínálatot biztosít, hiszen profi lábbeliket kínál elérhető árakon.
Saucony – melyik modellt válasszuk?
Mindenképp olyan típust válasszunk, amely megfelel saját igényeinknek. Versenysporthoz például a direkt erre szánt darabok közül érdemes válogatnunk, ahogyan a hobbisportolók számára is több különféle modell elérhető. A Saucony férfi cipők női változataik is elérhetőek bármely modellnél, így biztosan megtalálhatjuk a számunkra legideálisabb kialakítást és dizájnt.
/futocipo-saucony-guide-19-s101408-kek-0000306292086.jpg)
/futocipo-saucony-guide-19-w-s101465-sotetbarna-0000306292154.jpg)
/futocipo-saucony-xodus-ultra-4-s101626-lila-0000306292147.jpg)
/futocipo-saucony-xodus-ultra-4-s101617-narancssarga-0000306292079.jpg)
/futocipo-saucony-guide-19-s101465-vilagos-rozsaszin-0000306292161.jpg)
/futocipo-saucony-guide-tr-s101094-vilagosszurke-0000306292215.jpg)
/futocipo-saucony-hurricane-26-s101098-sotetzold-0000306292048.jpg)
/futocipo-saucony-hurricane-26-s101098-fekete-0000306292031.jpg)
/futocipo-saucony-ride-19-s101566-sotetzold-0000306292055.jpg)
/futocipo-saucony-guide-19-s101408-narancssarga-0000306292093.jpg)
/futocipo-saucony-ride-19-s101513-piros-0000306292116.jpg)
/futocipo-saucony-ride-19-s101566-vilagosszurke-0000306292062.jpg)
/futocipo-saucony-hurricane-26-s101106-vilagosszurke-0000306292222.jpg)
/futocipo-saucony-endorphin-azura-s101329-narancssarga-0000306292185.jpg)
/futocipo-saucony-endorphin-azura-s101329-sotetkek-0000306292178.jpg)
/futocipo-saucony-triumph-24-s100999-barna-0000306292109.jpg)
/futocipo-saucony-triumph-24-s100997-kek-0000306292192.jpg)
/futocipo-saucony-kinvara-16-s101468-kek-0000306292208.jpg)
/futocipo-saucony-endorphin-azura-s101348-koral-0000306292123.jpg)
/sportcipok-saucony-jazz-nxt-s70790-1-black-0000303780005.jpg)
/sportcipok-saucony-s70851-3-feher-0000304770203.jpg)
/sportcipok-saucony-trainer-80-s70884-9-feher-0000305381187.jpg)
/sportcipok-saucony-jazz-nxt-s60790-12-pink-silver-0000303779979.jpg)
/futocipo-saucony-ride-19-s11055-szines-0000305939128.jpg)
/futocipo-saucony-hurricane-25-s11026-zold-0000305938954.jpg)
/futocipo-saucony-triumph-23-s11023-rozsaszin-0000305939111.jpg)
/futocipo-saucony-ride-19-s21055-fekete-0000305939012.jpg)
/futocipo-saucony-ride-19-s11055-fekete-0000305939142.jpg)
/futocipo-saucony-triumph-23-m-s21023-zold-0000305938978.jpg)
/futocipo-saucony-lancer-run-s21048-fekete-0000305939036.jpg)
/futocipo-saucony-ride-19-s21055-feher-0000305938992.jpg)
/futocipo-saucony-hurricane-25-s21026-zold-0000305939043.jpg)
/futocipo-saucony-tide-2-s21012-szurke-0000305546715.jpg)
/futocipo-saucony-guide-19-s21058-bordo-0000305939067.jpg)
/futocipo-saucony-guide-19-s11058-sotetkek-0000305938961.jpg)
/sportcipok-saucony-progrid-triumph-4-cs-s70805-rozsaszin-0000305381231.jpg)
/sportcipok-saucony-s70919-feher-0000305381170.jpg)
/sportcipok-saucony-s70851-2-feher-0000304770197.jpg)
/sportcipok-saucony-trainer-80-s70884-6-rozsaszin-0000305333568.jpg)
/sportcipok-saucony-progrid-triumph-4-cs-s70805-szurke-0000305381248.jpg)
/sportcipok-saucony-trainer-80-s70884-7-narancssarga-0000305333551.jpg)
/sportcipok-saucony-jazz-court-s70722-feher-0000304770364.jpg)
/sportcipok-saucony-grid-jazz-9-s70899-7-rozsaszin-0000305333629.jpg)
/sportcipok-saucony-grid-peak-s70814-rozsaszin-0000305381163.jpg)
/sportcipok-saucony-progrid-omni-9-s70905-feher-0000305381224.jpg)
/sportcipok-saucony-s60790-19-sarga-0000304770234.jpg)
/sportcipok-saucony-s60812-7-ezust-0000304770418.jpg)
/sportcipok-saucony-ride-millennium-s70812-18-feher-0000305333612.jpg)
/sportcipok-saucony-s60812-8-ezust-0000304770425.jpg)
/sportcipok-saucony-grid-peak-s70814-9-szurke-0000304770180.jpg)
/sportcipok-saucony-shadow-6000-s70441-feher-0000305381279.jpg)
/sportcipok-saucony-shadow-6000-s70903-3-szurke-0000305381194.jpg)
/sportcipok-saucony-grid-peak-s70814-7-szines-0000304770173.jpg)
/sportcipok-saucony-jazz-nxt-s60790-11-white-silver-0000303779931.jpg)
/sportcipok-saucony-5-ride-millennium-s70812-3-black-0000303779481.jpg)
/sportcipok-saucony-trainer-80-s70884-2-fekete-0000305333544.jpg)
/sportcipok-saucony-progrid-omni-9-premium-s70740-ekru-0000305381217.jpg)
/sportcipok-saucony-originals-jazz-nxt-s70790-24-barna-0000304770227.jpg)
/sportcipok-saucony-jazz-nxt-s70790-3-green-canvas-0000303780036.jpg)
/sportcipok-saucony-progrid-omni-9-s70905-fekete-0000305381200.jpg)
/sportcipok-saucony-originals-jazz-s1044-694-rozsaszin-0000304770388.jpg)
/sportcipok-saucony-originals-jazz-nxt-s70790-23-sotetkek-0000304770210.jpg)
/futocipo-saucony-hurricane-25-s21026-fekete-0000305939050.jpg)
/futocipo-saucony-peregrine-16-s21066-narancssarga-0000305939074.jpg)
/futocipo-saucony-ride-19-s11055-zold-0000305939135.jpg)
/futocipo-saucony-triumph-23-s11023-sotetkek-0000305546579.jpg)
/futocipo-saucony-tide-2-s11012-szurke-0000305938930.jpg)
/futocipo-saucony-peregrine-16-s11066-rozsaszin-0000305938985.jpg)
/sportcipok-saucony-grid-jazz-9-s60892-2-lila-0000305381347.jpg)
/sportcipok-saucony-originals-jazz-triple-s60530-54-barna-0000305333599.jpg)
/sportcipok-saucony-shadow-6000-s70441-70-lila-0000305381255.jpg)
/sportcipok-saucony-shadow-original-s1108-882-fekete-0000304770357.jpg)